Szobrok

A közösségi emlékezet őrzését szolgáló, főként társadalmi kezdeményezés nyomán született köztéri szobrok többségénél a reformkor és a szabadságharc szereplőit örökítették meg, utalnak az itt élők küzdelmes hétköznapjaira, változatos történelmére, vagy egyszerűen csak derűt, nyugalmat árasztanak ( artézi kutak, csobogók ). Tallózzunk egy kicsit köztük!

Különös sorsú és rövid életű szabadsághős szobra áll Körösladányban: Tüköry Lajosé. 1848-ban még nem volt 18 éves, amikor nemzetőr lett, később honvéd, majd harcolt Bem tábornok seregében. A szabadságharc leverése után török emigrációba kényszerült - már főhadnagyként, s a damaszkuszi hadtestbe került. 1854-ben nevezték ki kapitánnyá, s hősiessége miatt megkapta az Oszmán rendet. Ezt követően csatlakozott Garibaldi vörösinges önkénteseihez, s életét adta Itália egységéért. Mindössze 30 évet élt.

Az első világháborút követően minden városban és községben felállították az elesett hősi halottak emlékműveit. Ezek a szobrok a családok számára a személyes veszteséget fejezik ki, ugyanakkor emlékeztetnek a "boldog békeidők" visszavonhatatlan elmúlására.

Különleges szoborparkot találunk Vésztő-Mágoron. Sinka István, aki egykoron itt legeltette juhait - nem gondolhatta, hogy ezen a helyen a század végére létrehozzák a Népi írók szoborparkját. A két világháború között bontakozott ki az a népi mozgalom, melynek szellemében a népi írók is tevékenykedtek. A közös szellem, a nép, a parasztság iránti fokozott érdeklődés volt, annak a felelősségnek az átérzése, hogy az irodalom a nemzeti közösség felemelkedésének eszköze lehet. Az alábbi szobrok találhatók itt: Szabó pál, Erdei Ferenc, Veres Péter, Németh László, Barsi Dénes, Győrffy István, Erdélyi Józyef, Féja Géza, Kovács Imre, Sinka István, Hegyesi János, Simándy Pál, Kardos László, Czine Mihály, Ilyés Gyula).

Álljunk meg egy percre Békéscsabán, s nézzük meg Varga Imre megrázó szobrát a mártíromságról. "Oly korban éltem én e földön, Mikor az ember úgy elaljasult, Hogy önként, kéjjel ölt" - olvashatók Radnóti Miklós sorai a szobor előtt.

S végül sétáljunk gondtalanul a kutak, csobogók artézi kutak, szökőkutak között!





Fürkész «
Interreg «
Környezettudatosan a Körösök - völgyében «
Magyar Natúrpark Szövettség «
LEADER+ «
Natúrpark hírlevelek «
Civil kampány «
Bódisné «
Ladányi mondák «
Egy napom « Gyulán   
Települések « építészete   
Egyházi épületek «
Ipartörténeti « emlékek   
Középületek «
Népi építészet «
Kastélyok, kúriák «
Szobrok «
Temetők «
Népművészet «
Vissza az előző oldalra
Lap tetejére