|
|||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
A programról Fürkész Körösök Völgye Natúrpark Egyesület - Henkel környezettudatos óvoda program Mindazt az értéket és szépséget, amit évmilliókon át a természet ránk hagyott, feladatunk megőrizni, védeni. Eközben kötelességünk fejlődni, az életünket jobbá tenni, a gazdálkodásunkat, a környezetünk védelmét és a másokért érzett felelősségünket egyszerre megvalósítani. Ez a fenntartható fejlődés. Ezt azonban magunknak is nap, mint nap tanulnunk kell, és annak érdekében, hogy a jövőben is így legyen, meg kell tanítanunk erre a gyermekeinket is. Minél előbb, annál jobb, és annál eredményesebb ez a törekvésünk. Most kell elkezdeni, hogy tudásunkat, félelmeinket, vágyainkat, akár a legkisebbeknek is átadva, környezettudatos felnőttekké neveljük őket. Két szervezet indít el most egy programot azért, hogy kis lépésekben tanítsák meg, hogyan kell tudatosan együtt élni környezetünkkel, hogyan kell védeni azt, miközben nem mondunk le a csodálatos emberi felfedezések nyújtotta lehetőségről. Az egyik szervezet, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület, amelyet szűkebb környezetéért tenni akaró és tudó, felelős és lelkes emberek hoztak létre. A másik egy gazdasági szervezet, amely elkötelezte magát a fenntartható fejlődés mellett. A Henkel Magyarország társadalmilag felelős vállalatként támogatja, és aktívan részt vesz abban a programban, amely körösladányi gyárának környezetében zajlik, s célja az óvodás gyerekek környezettudatos nevelése. A Fürkész - Körösök Völgye Natúrpark Egyesület - Henkel környezettudatos óvoda program 2006 októberében indul három olyan Békés megyei óvodában, amelyben a környezettudatos nevelés kiemelten fontos szerepet játszik (Lencsési-lakótelepi Óvoda, Békéscsaba; Központi Tagóvoda, Békés; Napköziotthonos Óvoda, Körösladány). A program megvalósításához szakmai segítséget nyújt az egyesület, anyagi támogatást pedig a Henkel. A Fürkész program létrehozói felkérték a környezettudatos óvodai nevelésben élenjáró békési Központi Tagóvoda pedagógusait, hogy készítsenek egy éves tervet, amelyet minden résztvevő óvoda átvehet, s amely eszköztárat, ötleteket nyújt a nevelési munkához. A szervezők nem titkolt szándéka az volt, hogy ezt a tervet minél többen felhasználják, támogatva ezzel a környezettudatos nevelést az egész országban. A terv szabadon alkalmazható, átültethető a helyi körülményekre és továbbfejleszthető. Javaslatokat, észrevételeket a Fürkész program létrehozói szívesen fogadnak a www.henkel-smile.hu honlapon a program levelezési fórumán. A terv megvalósításának példájára közzé tesszük a Békés Városi Óvoda Központi tagóvodájának bemutatkozását, Vadvirág módszerének ismertetését, amely érdekes és hasznos olvasmány, ötletadó segítség azoknak, aki a Fürkész program tervét szeretnék alkalmazni óvodájukban. Reméljük, hasznát veszik az ajánlott irodalomnak is. A Fürkész program így válhat részévé annak, ami mindannyiunk közös érdeke: természeti, környezeti értékeinknek védelme és tisztelete, a helyes, környezettudatos magatartásnormák megteremtése és meghonosítása. A Henkel a fenntartható fejlődés elkötelezettjeként a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület tagjaként támogatja az egyesület Környezettudatos nevelés a Körösök lágy ölén programját úgy, hogy ezen belül az óvodai környezettudatos nevelés elősegítésére az egyesülettel együtt szervezi, illetve anyagilag is támogatja a Fürkész programot. A létrehozók bíznak abban, hogy a Fürkész program nevelési tervét minél több óvoda átveszi, felhasználja a jövőben. |
|
|||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||