MEGHÍVÓ KÖZÖSSÉGI TERVEZÉSRE

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében június hónapban elkészül a helyi közösségi fejlesztési stratégia. A stratégia készítésének határideje a pályázati kiírásnak megfelelően június 30. A stratégia közösségi megalkotásával azt kívánjuk elérni, hogy városunk hosszú távú fejlesztése tudatos módon, a lehető legtöbb lakos és közösség, szervezet, vállalkozás egyetértésével, közreműködésével valósuljon meg. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a fejlesztési folyamatok megvalósításába is minél többen bekapcsolódjanak, célunk tehát, hogy településünk jövője minél többünk, minél több polgár közös ügye legyen.

A „Békéscsabáért Helyi Közösség” akciócsoport (HACS) 2016. június 3-án alakult meg a közszféra, az üzleti élet és a civil szektor szereplőinek együttműködésével. Első feladatunk ennek a helyi stratégiának a közösségi tervezésen alapuló megalkotása. Stratégiaalkotásunk keretét a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban meghirdetett EU-s forrás biztosítja (TOP CLLD), melyből városunk várhatóan 1,5 milliárd forintot használhat fel. A támogatási keret a helyi szervezetek, intézmények, vállalkozások számára jelent új forrásokat kulturális és közösségi infrastruktúrájuk megújítására, valamint kulturális, közösségi, közösségfejlesztési programjaik megvalósítására.

A HACS alapvető fontosságot tulajdonít annak, hogy a tervező közösségbe minél több helyi szereplő vegyen részt, hogy mindenkinek lehetősége legyen kifejezni elképzeléseit, gazdagítva, színesítve ezáltal a város jövőképét. A helyi tervező közösségbe várunk tehát mindenkit, aki elkötelezett városunk jövője mellett, és szívesen járulna hozzá ötleteivel a közösségi stratégiaalkotás folyamatához.

Közös gondolkodásunkat egy-egy, úgynevezett közösségi tervező műhely keretében valósítjuk meg. Ezek során a résztvevőkkel együtt áttekintjük a város helyzetét, felvázoljuk a fejlesztés lehetséges irányait és az ehhez szükséges lépéseket. A stratégia összeállításával és a műhelyek vezetésével a területen nagy szakértelemmel bíró Tenderauditor Kft-t és partnerét, a HROD Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központot bíztuk meg.

Tervezett műhelyek tematikái: helyzetértékelés, jövőtervezés, cselekvési terv előkészítés. Első műhelyünkre 2016. június 17-én, pénteken 13:30 órai kezdettel kerül sor, a tervezett időkeret kb. négy óra hossza.

Helyszín: Körösök Völgye Látogatóközpont – Réthy Zsigmond Emlékterem (5600 Békéscsaba, Széchenyi liget 810. hrsz., I.em.)

Bővebb információért kérem, forduljanak bizalommal:

Moravszki Réka

20/ 503 13 60

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

A tervezésbe való bekapcsolódásukban bízva, tisztelettel:

Vantara Gyula sk,

elnök

Körösök Völgye Natúrpark Egyesület

Hírlevél

captcha 

naturparkok

 

banner bikeplan

 

banner lischka

 

banner zoldulj

 

banner nea

 

liszi banner

 

banner crisper

 

banner nulla hulladek