Képzés bemutatása
A turizmus a nemzetgazdaság kifejezetten gyakorlatorientált területe, éppen ezért kiemelten fontos, hogy felsőoktatási tanulmányaik során a hallgatók az elméleti mellett gyakorlati ismereteket is szerezhessenek. A vendégekkel való kommunikációt, a speciális üzemeltetési és gazdálkodási feladatokat, a marketinghez és menedzsmenthez kapcsolódó kérdéseket elsajátítani elsősorban valódi munkahelyi környezetben lehet. A szakmai gyakorlóhelyen eltöltött idő lehetőséget teremt a gyakornokoknak olyan szakmai, tapasztalati tudás megszerzésére a napi munka során, amire a tankönyvekből nem nyílik lehetőség. A képzésben résztvevők fiatal kollégaként kapcsolódnak be lépésről lépésre a gyakorlati hely mindennapjaiba. A párhuzamos elméleti és gyakorlati képzés, a hallgatók szakmai szocializációja piaci körülmények között, vállalati munkakörnyezetben, lehetőséget biztosít az értékrendszer kialakítására, a csapatmunkában, a munkatársakkal való együttműködésben szerzett tapasztalatok gyarapítására, a felelősségvállalásra, a szakmai és emberi kapcsolatrendszer kiépítésére.
A Szent István Egyetem Turizmus-vendéglátás alapképzési szakának duális képzési formában indítását egyesületünk örömmel fogadta és ahhoz szívesen csatlakozott. A duális képzést nagyon fontosnak, az Egyetemet pedig tapasztalt, megbízható, az oktatásért elkötelezett partnernek gondoljuk. Véleményünk szerint ez a képzési forma minden olyan érvet magában foglal, ami egy gyakornokorientált vezetőben megfogalmazódik, köztük a későbbi munkatársak kiválasztásának lehetőségét is.