 |
Néprajz, értékek - Körösladánnyal kapcsolatos mondák és legendák
Körösladány településével, az itt élt ősök tetteivel kapcsolatban több mesés történetet, legendát őrzött meg az öregek emlékezete, melyek közül van olyan is, amely költői magaslatokba emelkedett. Ezek szinte kivétel nélkül, valamilyen formában mindig kapcsolódnak a környék fő folyójához, a Köröshöz, illetve a Körös sárrétjének világához, ami alapvetően határozta meg az itteni emberek életét, mindennapjait.
Az első történet is éppen azokat a viszonyokat tárja szemléletesen elénk, amit az Ó-Berettyó és a Körös határolta Rétköz vagy Körösköz vadvízországa jelentett. Noha a mesélő a tatárjárást jelöli meg az esemény konkrét időpontjául, mégsem szabad ezt szó szerint venni. Már csak azért sem, mert a szájról szájra járó hagyományhoz újabb és újabb gondolatok kapcsolódtak, s ezek az elbeszélésben keveredtek a hódoltság török világának elemeivel is.
Végül nem is a konkrét történelmi esemény a meghatározó, mindinkább az, hogy megismerhetjük azt a világot, a rét rejtekét, ami mindig biztos menedéket jelentett a sárréti emberek számára az évszázadok során bármikor.
Ebben az elbeszélésben mindjárt a legelején értesülünk arról, amint a dúló-fosztó hadak hírére a környék lakossága elhagyva szülőfaluját, a környező lápok szigeteire menekült. "A monda szerint a körösladányiak a határbeli halmokra vigyázókat állítottak, hogy ellenség jöttén híradással legyenek. A Györkéri-halomra (Körösladány belterületének északnyugati részén), meg az Árkos-halom (az Ördög-árka mentén lehetett, a Pakaci-tó déli oldalán lévő halmok egyike), Korhány-halom (Körösladány egyik legnagyobb halma, a község belterületének nyugati, kerteken túli szélén), Édes-halom (a belterülettől nyugatra, a gyomai út északi oldalán) tetejére rőzséből, nádkévékből nagy máglyát is raktak. Egy szép holdvilágos éjszakán sorra felgyúltak ezek, mert a nyugatról páholó szél Gyoma felől hadak morgását hozta. E jelre azután a toronyőr félreverte a harangot, a strázsák kiáltása pedig eligazította a felriasztott népet:
Ránk törtek a kutyafejű tatárok! 1
A fönti helymeghatározás alapján biztosak lehetünk abban, hogy a leírás ténylegesen is Körösladányra vonatkozik. Emellett pedig annak is tanúi lehetünk, hogy az ehhez hasonló vészhelyzetekben, hogyan is, hová is menekült a lakosság:
"Nem talált már e vészhír senkit készületlenül, hiszen előző éjszakákon mindenki láthatta közelebbi-távolabbi környéken égő falvak messzire feltetsző világát.
Csolnakon, nádkévékből egybekötözött tutajokon menekült a lakosság a közelebb eső Mágor-rétjébe (Körösladány határának keleti, Vésztő felől eső oldala). Onnan tovább, még biztonságosabb helyre a Tordai-rétségbe (Szeghalomtól délkeletre, Csökmő és Újiráz között elterülő mocsár, az ún. Tordasara vagy Tordasára), a végeláthatatlan nádbakony mélyére. Ezen a tájon már olyan süppedékes, emberveszelytő lápok fedték a mocsár vizét, sűrű nádassal benőve, hogy ezek híre még a tatár khán fülébe is eljutott. Valami töredékes históriásvers szerint, azt mondta, hogy a vitézei a "sűrű" mögé ne menjenek, mert:
Inog-billog, kellemetes, -
Uccu neki, széjjelreped,
Oszt az ember bennereked! 2
A történetből megtudjuk azt is, hogy nem csak egy település, hanem a környező falvak népe is, közel egymáshoz, a mocsarak egye-egy szigetére menekült. "Egyszer - ugyanis - a szeghalmiak után bemerészkedett ide valami rabra-éhes kis kóbornyi kurtány csapat. De ki már nem jött többé! A zsombékok közt lassan folydogáló ombolyos víz fenekén a csíkok és halak ették meg a kurázsis vitézeket. - Az öregek emlékezete szerint valamikor, kisgyerek-korukban a Templomhalom (Ez minden valószínűség szerint Torda templomára vonatkozhat, ami Szeghalomtól délkeletre, a Torda-halmon állt és több forrás meg is említi. A templom maradványa 1726-ban még jól láthatók voltak, sőt a 19. században második felében is meglátszottak a fundamentumai. 3 Később erre a helyre építették föl Péter András kriptáját, amivel eltüntették a templom maradványait, vagy legalábbis annak központi részét. 4) alján még állt csonka-bonka maradványa annak a vénségesvén mocsári tölgyfának, amelyről az a legenda járta, hogy a szeghalmiak arra biggyesztették ki a tatárok turbánját, lándzsájuk hegyére tűzve. 5
A kudarc után hiába próbálták szép szóval kicsalogatni a bujdosókat:
Pista, Jani ide gyertek!
Elmentek már a tatárok!...
...
Gyertek haza magyarok,
Elmentek a tatárok!
Süssetek hús, kalácsot,
Csapjatok vigasságot! 6
Mindez azonban nem vezetett eredményre. A mézes-mázas szavak ellenére mindenki a rejtekén maradt. S hogy milyen volt a vadvizek közé menekültek élete, azt is elárulja nekünk a mesélő: "Benn voltak a Perecesi-szigetben (ez az előbb említett Tordától délre, Vésztőtől északra helyezkedett el), a mocsár közepén. Nádból kunyhót csináltak maguknak; míg el nem fogyott kevés kis lisztjük, addig cipókat sütögettek a partoldalba vájt üregekben; azután pedig kenyérhíján sulyommal (latinul: Trapa - mocsári növény, amelynek termése főzve a szelídgesztenyéhez hasonló ízű, magas tápértékű) és böngyölével (latinul: Typha - gyökértör-zse keményítőben gazdag), azaz a gyékénytő lisztjével ették a halat, meg a vadmadár húsát. 7
A Tordasara mocsárvilágának, a lápi mentsvár védelmének megismerésén túl azonban tanúi lehetünk a közeli környék és Vésztő helynevének mondai magyarázatának is: "Hanem az utánuk ólálkodó tatárok egyszercsak felfedezték, hogy a rengeteg nagy nádast közt egy kanyargós keskeny róna, vagyis vízi út vezet a rejtekhelyükhöz. Nosza nekivágtak! De vesztükre, mert a róna medre ki volt verve éles kaszákkal, sarlókkal, kazalvágóval, kaszurral (kazalhúzó horog v. gamó) s ott pusztult a csapat e szerszámok között. El is nevezték a rónát és környékét Tatárvágásnak (Vésztőtől északra). Azt a falut pedig, amit futásban épített.
Vesztő-nek keresztelte a nép. Ebből lett idővel Vésztő helysége -, meséli a hagyomány. 8
A mesei előadás azonban nem nélkülözheti az ellenség, túlzásoktól sem mentes, lekicsinylő kigúnyolását, vadságuk nevetséges módon való bemutatását: "Voltak a tatárok közt olyanok, akiknek egy nagy kucsmából meg egy hosszú dárdából állt mindössze a vitézi viseletük. Nem kellett azokra gúnyát adni, mert olyan hosszú szőr fedte a testüket, hogy abból semmijük se látszott ki. Ezek úgy úsztak a vízben, akár a kutya, ha partra értek, csak megrázták magukat. 9
Ezek után természetesen nem maradhat el a végkifejlet, ami nem lehet más, mint a bujdosó lakosság diadala a betolakodó ellenséggel szemben, akik "beúsztak a rónákon … nagy üvöltözéssel, ordítással. De csúnyán megjárták! A legények a parton várták őket; felgyűrt gatyaszárra vetkeztek, szárukat, mellüket veresre festették, fejükre pedig lyukas kobaktököt húztak (hasonlóan a busójárás törökűző mondai hagyományához) s a látásuktól megrémült tatárokat, akik azt hitték, hogy az ördögök tanyájára érkeztek (melyben fölismerhető a törökök közismert babonás félelme), jól kifent, kalapált kaszákkal mind egy szálig lekaszabolták. 10
A második, a vén Márkusról szóló, Arany János által 1852-ben írt A hamis tanú című versében is megörökített esemény mögött szintén valóságos esemény áll. Ennek történeti hátterét az képezi, hogy a Körös kiterjedt mocsárvilága miatt a Nadányiak kezében lévő, és akkor a körösladányi uradalmukhoz tartozó, Dévaványától délre eső Varsányegyháza puszta és a Köröstarcsa, illetve Gyoma között akkor még meglévő Ege falu között nem voltak biztos határok. Emiatt a Ludasfenék nevű nádas birtoklásának kérdésében 1520 körül nagy per támadt a Nadányi és az Egey család között. Több mint 80 tanút hallgattak meg, de még így is bajos volt eligazodni az ügyben. 11
A nép ajkán élt hagyomány az idők folyamán torzult. 1650 körül Ege települése is elpusztult, ami miatt a szerepét Köröstarcsa vette át, mint Körösladánnyal szomszédos község. A Peres zug helynév miatt - ami viszont Körösladány Szeghalom felőli határában van - ez a helyszín is belekeveredett a legendába, habár mind Egétől, mind a mondai szerepét átvevő Köröstarcsától jókora távolságban található. A nép ajka azonban hamar föloldja mindezt, s elmagyarázza nekünk: "Ilyen szomszédok prédája volt a Peres-föld is. A mi időnkben már Szeghalomhoz tartozott, de az ottankörül élő öreg tanyai majorosok egybehangzóan vallották, mikor arra jártam, hogy 'bár törvényes igazság szerint mindig ezé a városé volt, régente száz esztendőkig Tarcsa meg Körösladány birtoka. 12
A két falu közötti torzsalkodást megsokallva "végtére aztán kimondták a bölcsebbek, hogy elég volt az emberhalálból, menjen perre a dolog! Ki is szállt a bíróság. Lehet már ennek felesen jó háromszáz esztendeje. De a Peres-zugnál ma is áll az a nagy fa, amelyik alatt a törvényt tartották.13 A vitás föld kérdésében azonban semmilyen bizonyítékot nem találtak, ezért a körösladányi Márkus Andrást rendelték a bíróság elébe. "Vén volt már, nem akadt nála senki korosabb, a fésű sem állt már gyér fehér hajában, úgy reszketett az ina. 'Tizenkét esztendős gyerekecske lehettem az utolsó határjáráskor, midőn a ladányi eleink meghányták a zugi halmot, annak tetején pediglen az én meztelen fenekem, hogy emlékező tanú legyek, ha úgy hozná a sora'. … Megesküdött, hogy az a föd, amelyiken áll, nem a tarcsaiaké, hanem ladányi határ; ha nem igazat szólna, ne fogadja be a sír, a föld kivesse, a Körös örvénye hánytorgassa testét!
Szavaztak a bírák és kimondták a törvényt, hogy attól a naptól fogva a ladányiakat azon a határon senki ne háborgassa, mert az övék. 14
Ej haj! dinom-dánom: mienk az igazság; 14
Vén Márkust ezután haláláig a tenyerükön hordozták a földijei, azonban a temetésén megtörtént a baj:
Nyögve a koporsó megrendül, megindul,
Kivetődik a sír dobbanó partjára,
Ropogva szakad föl fedelének zára:"
...
S amint három ujját emeli az égre,
Úgy rémlik az, mintha kékes lánggal égne;
Majd a néptolongás közepébe törvén,
Odafelé tart, ahol kútat ás az örvény, 16
"Ekkor kezdték sesegni-susogni a valóságot! Hogy a törvénybe menet a ladányi templom előtt földet tett őkelme a két csizmájába a talpa alá. Némelyek úgy tudják, így vette rá a tanácsot, hogy bizonyos régi jó artikulusokat (törvénycikkeket) szegre akasszon a kedvéért. Mert bajkeverő, igaztalan, bajkeverő ember volt világéletében. Holta után így hullt a saját átkába." 17 A történtek után pedig:
Mélységből kibukni s elmerülni újra,
És, miként izgága volt egész élete,
Így kötődik szóval: 'Oldjak-e? kössek-e?'
Ne feleljetek rá, körözsi halászok!
Kétélű a kérdés, bajt hozna reátok;
Kötni: összekötné hálótok egy bogba,
Oldani: széjjeloldná hosszan a habokba;
Halkan imádkozva evezzetek itt el;
S ne mondjatok esküt, ha nem igaz hittel. 18
Vén Márkus utótörténetét Arany János már nem említette, amit azonban tovább sző a népi legenda. Ebből tudhatjuk meg: "A Körös-menti pásztorokat se hagyta nyugton. 'Oldjak, kössek, oldjak, kössek?' - azokat is gyakran kísértette. Ha ráhagyják, megoldja a jószág inát és világgá fut a ménes, a gulya. Ha azt mondták volna neki: 'Kössön kend!' - úgy marad az álláson a jószág, akár a sóbálvány, abban az egy helyben emészti meg az idő. 19
Ezen kívül az öregek még egy Piszra Jankó nevű bojtárról is szólnak, aki Biharból vagy a Kunságból került a szeghalmi méneshez. Miután vén Márkus kísértete őt is megkörnyékezte, és a mit sem sejtő hetyke legénynek is föltette a kérdését, feleletként "két marokra kapta Jankó ólmos botja vékonyabbik végét s úgy húzta fejen az éjféli vándort, még jóféle bogrács alatt is szétvált volna a koponyája. 'Köszönöm gyermekem! Te mentettél meg végre valahára! Szenvedtem eleget a ladányi földért.' Ennyi hallatszott csupán. Akár az elfújt szappanbuborék, úgy eltűnt a vén ember. Csak egy kerék kerekségű tócsa maradt utána. 20
-------------------------------------------------------------------------------
1 Szűcs Sándor: Békési históriák. A rét rejtekén. (Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 6. - szerk.: Dankó Imre) - Gyula, 1959. 9.
2 Szűcs im. 9.
3 Karácsonyi János: Békésvármegye története. II. - Gyula, 1896. 325.
4 Magyarország régészeti topográfiája. 6. A szeghalmi járás. (Főszerk.: Gerevich László) - Akadémiai Kiadó, Bp., 1982. 171.
5 Szűcs im. 9-10.
6 Szűcs im. 10.
7 Szűcs im. 10.
8 Szűcs im. 10.
9 Szűcs im. 10.
10 Szűcs im. 10.
11 Karácsonyi im. 91.
12 Szűcs im. 12.
13 Szűcs im. 12.
14 Szűcs im. 12.
15 Arany János: A hamis tanú (részlet).
16 Arany im. (részlet).
17 Szűcs im. 13.
18 Arany im. (részlet).
19 Szűcs im. 13.
20 Szűcs im. 13.
| Aktuális |
| Fürkész « |
| Interreg « |
| Környezettudatosan a Körösök - völgyében « |
| Magyar Natúrpark Szövettség « |
| LEADER+ « |
 |
| Natúrpark hírlevelek « |
| Civil kampány « |
| Néprajz, értékek |
| Bódisné « |
| Ladányi mondák « |
| Egy napom « Gyulán |
| Építészet |
| Települések « építészete |
| Egyházi épületek « |
| Ipartörténeti « emlékek |
| Középületek « |
| Népi építészet « |
| Kastélyok, kúriák « |
| Szobrok « |
| Temetők « |
| Népművészet |
| Népművészet « |
|
|
|
| Vissza az előző oldalra | ||
| Lap tetejére |