 |
|
 |
A Magyar Natúrpark Szövetség megalakulása
2005. október 14-én, a Borsod - Abaúj - Zemplén megyei Füzér településen megalakult a Magyar Natúrpark Szövetség.
A Szövetség létrehozását a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület kezdeményezte a közelmúltban. Az országban működő összesen 8 Natúrpark összefogását azért éreztük szükségszerűnek, mert utolsó szakaszához ért a II. Nemzeti Fejlesztési Terv kidolgozása, és hamarosan eldől, melyek lesznek a fejlesztési prioritások országunkban 2007-2013 között.
Reményeink szerint, a szövetséggé alakulás hatékonyan hozzájárul majd ahhoz, hogy a natúrparkok is bekapcsolódhassanak a II. Nemzeti Fejlesztési Tervbe.
Az alapító dokumentumot a Magyarországon működő nyolc Natúrpark - az Írottkő Natúrpark Egyesület, a Soproni-hegység Natúrparkért Egyesület, az Őrség-Vendvidék Natúrpark Egyesület, a Vértes Natúrpark, az Ipolymente-Börzsöny Natúrpark Egyesület, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület, a Kerka-Mente Natúrpark Egyesület illetve a legújabb Nagy-Milic Natúrpark - vezetői látták el kézjegyükkel.
Az alakuló ülés meghívott vendégei és előadói voltak:
- Dr. Kovács Attila, az FVM Agrárvidék-fejlesztési és Környezetgazdálkodási főosztályának osztályvezetője
- Gyene Gyöngyvér, vezető főtanácsadó asszony, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal munkatársa, a Fenntartható Fejlődés Stratégiája kidolgozásának koordinátora
- Bodnár Dénes, a Magyar Leader Közhasznú Egyesület titkára
- Haraszty László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának helyettes államtitkára
A Magyar Natúrpark Szövetség elnökének Pap Jánost, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület elnökét választották meg.
Alelnökök:
- Debreceni Lajos (Körösök Völgye Natúrpark Egyesület) ügyvezető alelnök, napi operatív munka irányítása
- dr. Forján Mihály (Körösök Völgye Natúrpark Egyesület) természetvédelmi ügyek
- Nyári László (Nagy-Milic Natúrpark Kht.) környezetvédelmi ügyek
- Bakos György (Írottkő Natúrpark) kulturális ügyek
A Magyar Natúrpark Szövetség székhelye: 5600, Békéscsaba Szt. István tér 7.
A létrejött Magyar Natúrpark Szövetség által lefedett terület összesen 342564 ha; az ország 151 települése tartozik a Szövetséghez, a teljes népességszám 437855 fő.
Alapszabályunkban a következő célokat és feladatokat fogalmaztuk meg:
- A fenntartható környezetvédelem terjesztése a magyar társadalomban - Agrárkörnyezeti programunk alapja egy olyan több funkciós agrármodell, melynek legfontosabb elemei között szerepel például az ökogazdálkodás, a kultúrtáj ápolása és a társadalmi, biológiai élettér megőrzése.
- Valamennyi Magyarországon működő Natúrpark közös érdekének védelme, képviselete hazai és EU szinten
- Kulturális Örökségvédelem az egységes kultúrtáj megőrzése érdekében - Fontos célkitűzésünk, hogy pontosan feltérképezzük, ápoljuk és védjük a Natúrparkok területén fellelhető nemzeti, kulturális értékeket. Olyan projekteket szeretnénk például kezdeményezni, mellyel feleleveníthetjük az elfeledett vagy elnyomott hagyományokat, így az ősi kismesterségeket, népművészeti vagy akár gasztronómiai tradíciókat. De szintúgy figyelmet szeretnénk szentelni a népi építészeti örökségek és a műemlékek felújítására, rendben tartására.
- Természetvédelem, az élőhelyek, fajok védelme
- Környezetvédelem, a környezeti káros hatások minimalizálása - Elsődleges célunk az, hogy a Magyar Natúrpark Szövetség által lefedett térségek földrajzi és biológiai egységét úgy fejlesszük, hogy a lakosság, a környezet és a gazdaság egészséges rendszerbe foglalásával mindvégig a természeti értékek elsőbbsége maradjon a legfontosabb szempont. A környezeti értékek védelme mellett alapvető feladatunknak érezzük, hogy a természeti adottságokból adódó lehetőségeket az ismeretterjesztés és a turisztika területén is hasznosítsuk.
- Településfejlesztés, a falvak megújítása - Célkitűzéseink között szerepelnek az olyan projektek elindítása és folyamatos koordinálása, melyek arra irányulnak, hogy a Magyar Natúrpark Szövetség által lefedett térségeken a meglévő értékekből, sajátosságokból kiindulva hatékonyan javítsanak az ott élők életminőségén. (pl. turisztikai infrastruktúra fejlesztése, tájtermékek piacra juttatásának fokozása)
- Turizmus, a környezettudatos turizmus támogatása
- Környezeti nevelés - A Magyar Natúrpark Szövetség feladatának érzi, hogy a társadalom minél szélesebb köreiben megvalósítsa a fenntartható környezetvédelem elméleti és gyakorlati oktatását.
- Társadalmi és a gazdasági szereplők közötti együttműködés támogatása
A Szövetség feladatai:
- A már működő Magyarországi Natúrparkok összefogása, érdekvédelme
- A fenntartható környezetvédelem elméleti és gyakorlati oktatása
- Együttműködés más nemzetek hasonló tevékenységet folytató szervezeteivel
- Szakmai tapasztalatcsere biztosítása a Szövetségen belüli Natúrparkok között
A Szövetség céljának megvalósítása érdekében együttműködik minden állami, társadalmi és gazdálkodó szervezettel, más egyesülettel és szövetséggel, amelyek segítik a Szövetség eredményes működését és céljainak megvalósítását.
|
|
 |