Sarkad

Sarkad város Békés megye északkeleti részén, a Fekete-Körös jobb oldalán, a román határ mentén helyezkedik el. A megyeszékhelytől, Békéscsabától 30, Gyula városától 15 kilométerre található.

A város a nevét fekvése után kapta, mivel az 1950-es megyerendezésig Bihar vármegyéhez tartozott, s annak délnyugati sarkán feküdt. Fő folyója a Fekete-Körös, illetve a Kopolya, a Gyepes és a Bárkás, csatornák, melyek a települést több irányba átszelik. Jellemző állóvizei: az 1997-ben új formát és funkciót kapott Éden-tó, valamint a Gyepes kiöblösödéseként létrejött "Széles-vízből" kialakított, 2001. évben átadott Éden-tó II. Mindkettő a település belterületén található.

A Sarkad város határában kanyargó Fekete-Körös hazánk egyik legtisztább vizű folyója, őshonos és telepített halfajokban rendkívül gazdag. A folyó partjai, a partmentén elterülő erdők különösen szépek.

Sarkad egykor mocsarakkal és nagy vizekkel volt körülvéve, ami jól védhetővé tette az ide épült egykori földvárat, ami a hagyomány szerint összeköttetésben állt a gyulai, és peckes-dombi várral. (Ma a Művelődési központ áll a helyén).

Sarkad város napjainkban az egyik leg optimálisabb kiinduló pontja a Körös túráknak (vízi, kerékpáros, lovas) ....A város határán lévő töltés, (gátrendszer) természetes vonalán csodálatos túrákat tehetünk végig a folyó mentén; a Városerdei üdülő területhez és a hozzá tartozó szabad strandhoz, vagy Doboz-Szanazug, Gyula, Békés, irányában. A folyón átkelve a sokáig "tiltott" viszont egészen egyedül álló; Mályvádi erdőségben is barangolhatunk.

 

Látnivalók

  • A település központjában található a világon egyedülálló, kilenctornyú református templom amely a hajdani, ősi egyház helyén áll, ami1700 körül épült. 1866-ban leégett, de két évvel később újra felépítették.
  • Szép színfoltja a városnak a millennium évében állított Szent István és az Árpád vezért ábrázoló lovas szobor, továbbá az I. és II. világháború hőseinek, valamint az aradi vértanúk emlékére emelt emlékmű.
  • Római katolikus templom - 1809-ben készült el, de 1899-ben lebontották és újraépítették.
  • Almássy-kastély

 

Városerdő

Kedvelt üdülőterület, Gyulától kb: 5-kilométerre, Sarkadtól 6 kilométere a Fekete-Körös közúti hídjánál található. A szabad strand adta lehetőségeken kívül az üdülőtelep szolgáltatásai is igénybe vehetők pl: kiadó nyaralók, Büfé, Erdei Iskola, csillagvizsgáló, strandröplabda pálya. Főként nyaralókból, és hétvégi házakból áll, de van állandó lakossága is.

A Városerdőhöz tartozik egy szabad strand (vízi mentőszolgálat a nyári szezonban) egy vasúti megállóhely (Gyula városerdő), valamint egy a Délalföldi Erdészeti Zrt. által üzemeltetett 138 férőhelyes Erdei iskola, és vendégház. A városerdőt körülvevő erdő rendkívül gazdag állat-, és növényállománya miatt tanösvényeit gyakran látogatják iskolások.

Hírlevél

captcha 

naturparkok

 

banner bikeplan

 

banner lischka

 

banner zoldulj

 

banner nea

 

liszi banner

 

banner crisper

 

banner nulla hulladek