Kerékpárosbarát Szolgáltató lett a Körösök Natúrpark Nonprofit Kft.

A Körösök Völgye Látogatóközpontot üzemeltető Körösök Natúrpark Nonprofit Kft. 2016-ban elnyerte a „Kerékpárosbarát Szolgáltató” címet, amelynek odaítéléséről a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége (KETOSZ) határozott.

A Körösök Völgye Látogatóközpont – amellett, hogy környezeti nevelési programok otthona –  ökoturisztikai információs központként is jelentős szerepet tölt be Békéscsaba város életében.

Az intézményben 2011. óta van lehetőség kerékpár- és GPS bérlésre ugyanis a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület a „Természet és a kultúra ösvényein” elnevezésű projektjének keretében 6 db kerékpár és 3 db GPS készüléket szerzett be, amelyek átadásra kerültek az Egyesület tulajdonát képező Körösök Natúrpark Nonprofit Kft. részére.

A nonprofit szevezet 2015-ben bővítette kínálatát és saját forrásból további 10 db kerékpárt, köztük 2 db gyermek méretű biciklit is vásárolt, amelyek mellett több méretű bukósisak és felnőtt kerékpárra szerelhető gyermekülés bérlésére is van lehetőség a Látogatóközpontban. A kölcsönzőknek – igény esetén – díjmentesen biztosít láthatósági mellényt és túratérképet a szolgáltató.

 

 

 

WordPress Video Lightbox